Egyedi, nagy darabszámú megrendelés karácsonyi rendezvényre
A kecskeméti Bagoly Egészségház keresett meg, hogy saját rendezésű karácsonyi ünnepségükre készítsek valami egyedi ajándékot a vendégek részére.
Felmértem az igényeket, beszélgettünk arról, hogy nagyjából milyen irányt szeretnének, milyen terméket várnak tőlem. Fontos volt, hogy legyen funkciója, nem egy sokadik dísztárgyat szerettek volna, illetve egyértelműen elvárás volt, hogy a bagoly valamilyen formában jelen legyen benne. Ezt követően, mivel szabad kezet kaptam, arra gondoltam egy fűszeres, „karácsony illatú” sópárna minden területen passzolna erre a feladatra. Ezután elkezdtem tervezgetni, több mintapéldány is készült amin a vezetőkkel közösen csiszolgattunk, míg megtaláltuk azt a formát, és azt az illatot, ami mindenkinek tetszett.
Következett a tömeggyártás, ami egy egyszemélyes varrodában meglehetősen érdekes feladat. Egyszerűbb és átláthatóbb volt minden szakaszt külön kezelni, kiszabni az összes testet, majd az összes szemet/hasat/szárnyat, azután az összes csőrt felvarrni, stb… Így nagyon sokáig olyan volt, mintha semmit nem haladnék, hiszen kész termék effektíve nem volt nálam, csak az az egy, amit mintaként használtam. Szerencsére senki nem sürgetett, a férjem sokszor vitte az altatásokat is, meg ide-oda a gyerekeket, így tudtam magamnak varrós időket lopni. Egy héttel a rendezvény előtt végre elkészült az összes bagoly, pedig voltak pillanatok, mikor nem gondoltam, hogy valaha végzek velük!
Örülök nagyon, hogy megbíztak bennem, és kipróbálhattam egy ilyen feladatban is magam, mivel alapvetően egyedi, kis darabszámú termékeket készítettem eddig.